ThetaYoni masszázs

A nő legféltettebb és legintimebb test táját érinti ez a masszázs. A jóni a női befogadás temploma, egy szentély, amely mély tiszteletet és törődést érdemel.

A jóni masszázs középpontjában az érintés és a masszírozás áll, nem pedig a szex. A jóni masszázst terápiás jelleggel végzem, a határaid maximális tiszteletben tartásával.

A masszázs mindenféle teljesítmény kényszer nélkül segíti saját nőiességed és szexualitásod felfedezését mélyebb minőségben. A masszázson keresztül kioldódnak az intimitással, nőiességgel, a szexuális bántalmazásokkal, a megalázottság és szégyen érzésével, a női nemi szervek megbetegedéseivel, meddőséggel, a megfelelésből adódó kényszerességgel, az orgazmus hiányával kapcsolatos blokkok, valamint a szükségtelenül cipelt generációs mintázatok; majd a fizikai test energetikai rendszere kitisztul, a test felélénkül.

Mindezzel együttesen érzelmi és lelki szinten is gyógyulás következik be és a nőiesség megélése más minőségben, szabadabban, intenzívebben, teljes befogadásban valósulhat meg. A NŐ életében újra helyet kaphat az öröm, a vágy és az eksztázis.

A masszázs megkezdése előtt theta agyhullámra hangolódunk, amely segítségével a gyógyulás szeretett teljesebben és finomabban, de ugyanakkor nagyobb mélységekben történik meg.

A masszázshoz minőségi olajat és aromákat használok. A masszázs előtt és után is van lehetőség zuhanyzásra.

A masszázsra előre egyeztetett időpontban van lehetőség e-mailben a girishaandrea@gmail.com e-mail címen.

A 1,5 órás Holisztikus ThetaMasszázs ára 80.000 Ft

A masszázs időpontját
24 órával megelőző lemondás esetén 100% fizetendő,
72-24 órával megelőző lemondás esetén 50% fizetendő.

Kapcsolat

1063 Budapest Szív utca 30. 3/11.
t: +36 30 900 5452
e: girishaandrea@gmail.com
Szeretettel várom a jelentkezőket!
Írjon nekem!




Neme