Bemutatkozás

Szerencsés vagyok vagy (keményen) megdolgoztam azért, ahol most tartok, aki most vagyok? Ezt Rád bízom. Te mit látsz benne(m)?

Életem nehéz pillanatai, időszakai ellenére, boldognak, örömtelinek, kiegyensúlyozottnak érzem magam szeretetben, elfogadásban, áramlásban. Érzékenyen, sebezhetően, édes megadásban.

Manapság már a 4Gs hullámvasutat is élvezem zuhanás közben is, még ha fáj is, még ha zokogok is, még ha segítségért nyújtom a kezem vagy tárcsázom a telefonom. Tökéletes időzítésben, mindig a legmegfelelőbb helyen és helyzetben. És mindig megérkezik a válasz….van hogy nem akkor és olyan formán, ahogy elképzeljük, de megérkezik…és a humorát imádom :) 

Hosszú ideje a világot járva izgalmas, változatos az életem, a Női ciklikusságomat is örömtelien megélve a kultúrákat és világokat is magamban integrálva. A bennem lévő sokszínűséget szeretném megosztani minél szélesebb körben szeretettel, szenvedéllyel és érzékiséggel a táncon, az egyéni és csoportos programokon keresztül.

Közgazdászként végeztem, a banki, valamint a közigazgatási szektorba belekóstolva 16 évvel ezelőtt kezdtem el tanácsadóként dolgozni elsősorban európai uniós hazai és nemzetközi projektekben. Régóta úgy érzem, hogy mind a tanácsadói munka, mind a spirituális tevékenység (ebben a két nagyon különböző és mégis sok tekintetben hasonló világban való létezésem) szükséges a harmóniámhoz, az egységemhez ahhoz, hogy érezzem, hogy élek.

1990-ben kezdődött egy súlyos betegségem és a kórházi ágyon - előfordult, hogy távol a szüleimtől, a családomtól – elkezdtek kérdések felmerülni bennem az élettel, a létezéssel, a kapcsolatokkal, a női-férfi polaritással, a halállal kapcsolatban, pl. mi az oka a fájdalomnak, a betegségnek, a testünk öregedésének. Szépen lassan elkezdtem keresni a válaszokat a kérdésekre, először könyveket olvasva, majd különböző tanfolyamokon való részvétellel. Az elmúlt közel 20 évben különböző intenzitással, de azért folyamatosan mélyítettem tudásomat és tapasztalatomat a tánc, a meditáció, a jóga, a különböző alternatív gyógymódok, a légzésterápiák és a testtudatos gyakorlatok segítségével.

12 évvel ezelőtt kezdtem el tanulni a pránanadi energiagyógyítás módszerét. Ezzel párhuzamosan sokféle módszerrel kezdtem el megismerkedni mind Magyarországon, mind külföldön. A teljesség igénye nélkül: kineziológia, Feng Shui, aromaterápia, Aura Soma®, csakragyógyítás, Reconnection, rebirthing, Gestalt, sámán és légzéstechnikák, Ho'oponopono, Byron Katie: A munka, Scott Kiloby: Rest and Inquiry methods, EMF balancing technique® (jóga, Reflexió, DNS újrakalibráció, A Hullámok, Új Főnix Energia), Thetahealing®, Points of You™, Chakradance® és különböző táncstílusok (társas, latin, zumba, tangó, hastánc, orientációs, hula, tahiti tánc, rúdtánc, modern tánc, stb.) 
Különböző jógairányzatokat is gyakoroltam a mindennapokban az utazásaim során: Hatha, Bikram, Hot jóga, Vinyasa flow, Dharma, Ashtanga, Tibeti, EMF, Kundalini, Anamé Kundalini, Agama Tantra, Jin és Női jóga.

Hawaiitól Baliig igyekeztem a legelismertett és leghitelesebb tanároktól, mesterektől tanulni. A teljes listán nem is tudnám itt felsorolni, csak néhányat azok közül, akik meghatározó szerepet játszottak a fejlődésemben, a transzformációs folyamataimban: Margot Anand, Sarita and Dharmaraj, Radha, Homa and Mukto, Swami Vivekananda, Alex Wartman, Robert Silber,  Sashi, Minke de Vos, Susan Floyd, Lehua Kawaikapuokalani Hewet, Shami, Layla Martin, Andrew Barnes, Spalm Isadora, Mariah Freya …

Körülbelül 10 éve kezdtem el tanulni és gyakorolni a Tantrát, a világ különböző pontjain, amely viszonylag hamar a mindennapjaim részévé vált. Hisz ez számomra egy életforma, függetlenül attól, hogy egyedül vagy párkapcsolatban élek. Jelenleg a tantrikus masszázsok mellett egyéni és páros ThetaTantra programokkal is várom a tantra, az érzékiség, az intimitás és a minőségibb szexualitás iránt érdeklődőket.

A hétköznapokban a fenti módszereket és a saját élményű tapasztalatokat ötvözöm a hozzám fordulók számára és igényeikkel, kérésükkel összhangban egyéni, páros coaching és masszázs programok valamint a csoportos workshopok keretében.

Kapcsolat

1063 Budapest Szív utca 30. 3/11.
t: +36 30 900 5452
e: girishaandrea@gmail.com
Szeretettel várom a jelentkezőket!
Írjon nekem!




Neme